Fenntartó: Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség
1086 Budapest, Dankó u. 11.
Telefon: (06 1) 577 05 10
Intézmény vezető: Farkas Barnabás
Az V. Kerületi Önkormányzattal 2004-ben létrejött együttműködési megállapodás alapján az Oltalom Karitatív Egyesület vállalta, hogy a kerületben tartózkodó, illetve ott tartózkodási hellyel vagy lakcímmel rendelkező hajléktalan személyek utcai gondozását, nappali és éjszakai ellátását biztosítja. Az V. kerületben végzett utcai szociális munka és a Fűtött Utca szervesen kiegészítik egymást. Mindezekből adódóan mind az Éjjeli Menedékhely, mind pedig a téli időszakban működtetett krízishelyek, a Fűtött Utca, a Nappali melegedők, a Népkonyha és az egészségügyi ellátórendszer rendelkezésre áll, egyrészt azért, hogy a hajléktalan személyek utcai életformájáról és tartózkodási helyéről tájékozódjunk, másrészt azért, hogy ezen szolgáltatási háttérrel az utcai munkát komplexen működtethessük.
A két és fél éves helyi ismeretségünknek köszönhetően egyre többen bíznak meg bennünk, és fogadják el utcai segítségünk mellett az intézményünkben adható szociális segítségnyújtást is.
2005-től két utcai szociális munkás mellett a Fűtött Utca szociális munkás ügyeletesei is segítenek a munkában. Ezzel az utcán kialakult egy olyan bizalmi kapcsolatrendszer, amitől az utcáról betérők biztonságban érezhetik magukat.
A krízisidőszak kezdetétől fokozottabban, éjszakánként két alkalommal keressük fel a legveszélyeztetettebb helyeken tartózkodó hajléktalan embereket. Problémát jelent a kapcsolattartásnál, hogy – az utcán élés jellegéből adódóan- klienseink rendszeresen változtatják tartózkodási helyüket, esetenként rövidebb-hosszabb időre kikerülve látóterünkből, ezért számuk is nehezen meghatározható. 2006-ban összesen 200 emberrel vettük fel a kapcsolatot, napi kapcsolatban 50-70 emberrel állunk.
A kerület utcáin és közterületein tartózkodókkal folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, a szervezet ruharaktárából ruhaneműt, takarót, hálózsákot, valamint a Népkonyha által biztosított meleg egytálételt osztottunk ki köztük. Minden esetben felajánlottuk a szervezet által kínált szolgáltatásokat, amit tapasztalataink szerint egyre többen vesznek igénybe.
Módunk nyílt az év folyamán a rossz egészségi állapotban levő, de kórházi ellátást még nem igényelő- klienseinket a szervezet autójával beszállítanunk az intézményünkbe. A nagyon rossz állapotban levő, kórházi ellátást igénylő hajléktalan embereket a Szociális Mentőszolgálat egészségügyi intézményekbe szállítja. A hozzánk kerülő hajléktalanok többnyire a lábadozónkban kapnak helyet, ahol a napi háromszori étkezés biztosítása mellett állandó egészségügyi felügyelet alatt állnak. A szociális iroda dolgozói felveszik velük a kapcsolatot, és kezdetét veszi az ügyintézés. Legtöbbször iratpótlásra van szükség, igyekszünk a segítségükre lenni, hogy beilleszkedjenek az intézményi normarendszerbe. Mivel tartósan utcán élőkről van szó, ezért a nagy odafigyelés ellenére sem sikerül mindig megtartanunk őket.
Jelentős hátteret jelent a Szociális Mentőszolgálat folyamatos működtetése, illetve a kórházi „lábadozó” részleg igénybevételi lehetősége, valamint a 24 órás orvosi ügyelet, ahol rendszeresen olyan személyek jelennek meg, akik bizalmatlanok más ellátórendszerrel szemben.
Az V. kerületben végzett utcai szociális munka célcsoportjai:
Elsődlegesen a hajléktalan férfiak és nők,
Betegségben szenvedők, egészségi állapotukban ellátásra szorulók, mentálisan sérültek, pszichiátriai betegek, valamint fogyatékos személyek
Szenvedélybetegek, elsősorban alkoholproblémával küzdők,
Csellengő fiatalok, családi hátteret és kapcsolatokat nélkülözők,
A családi krízishelyzetből menekülők, átmenetileg az utcán tartózkodók,
Akik nem lakás céljára szolgáló helyiségben vagy elhagyott középületekben, köztereken tartózkodnak, és egyedül, társukkal vagy csoportosan élnek.
Munkánk a következőkre terjed ki:
Felderítés, terepfelmérés, utcai „elérhetőségi térkép” készítése, az utcán élők mentális, fizikai, egészségi állapotára vonatkozó jellemzők megismerése,
Kapcsolatfelvétel a kliensekkel, amely egyrészt a Dankó u. 9. és 15. sz. alatti szociális, egészségügyi intézményeket felkeresők körében történik (prevenciós céllal, kapcsolatalakítással, egyéni interjúkkal és segítő munkával), másrészt a közterületeken élők körében. A kapcsolatfelvétel célja tájékozódás a hajléktalan személy igényeiről, állapotáról, az együttműködés módjáról, és szükség esetén azonnali intézkedések megtétele.
Tanácsadás, problémamegoldás: elsődlegesen az önerő mozgósítása, annak kiderítése, hogy mire képes életvitele rendezésében, van-e lehetősége és igénye a szolgáltatások eseti igénybevételére, konkrét kérdésekben válaszadás, kérések orvoslása.
Természetbeni segítségnyújtás, szükség esetén a szociális mentő igénybe vétele, szociális, vagy egészségügyi intézménybe való beszállításának megszervezése, másrészt az alapvető fizikai és mentális szükségletek kielégítése (étkeztetés, gyógyszer biztosítása, ruhaosztás, meleg takaró, stb.)
Ügyintézés: az igényeknek megfelelően ellátások kezdeményezése, okiratok beszerzése, képviselet biztosítása, közreműködés munkahelykeresésben, kapcsolattartás segítése családdal, barátokkal,
Egyedi esetkezelés és csoportmunka: a jó kapcsolatfelvétel megalapozza azt, hogy a további együttműködésben – egyéni esetkezeléssel- képessé tegyük a hajléktalan embereket arra, hogy elfogadják az alapvető segítséget, az intézményi igénybevételt, illetve a minimális normákat az együttélésben. Saját környezetüket tartsák rendben, viselkedésükben legyenek tekintettel másokra, a csoportokon belül segítsék egymást (ne csak érdekből, hanem egy segítő- támogató együttműködésben).
Szükség esetén azonnali beavatkozásra kerül sor, amelynek keretében a súlyos krízishelyzetben lévő egyént szolgálatunk beszállítja az egészségügyi centrumunkba, vagy mentő kórházba viszi.
A feladatellátást intézményi háttér támogatja – az Oltalom Karitatív Egyesület szociális és egészségügyi intézményeiben dolgozókkal napi kapcsolatban vagyunk, továbbá a team megbeszélések és a szupervízió igénybe vétele segíti munkánkat.