
MEGJELENT Élet és Világosság című havilapunk májusi száma: MUNKA
2025-05-05Miért fontos az összetartozás, az összetartás?
Miért van szükség megbékélésre, meglátni a jó értékét a rosszal szemben, és kimondani azt, hogy ha rossz dolgok történnek is, vagy nehéz helyzetben vagyunk akkor és akkor még fontosabb, hogy ne marakodjunk, ne húzzunk szét, ne egymás ellen, hanem egymásért tegyünk, mert ezért is vagyunk mi emberek, ahogyan a nevében is szerepel: gondolkodó emberek, mert a gondolat szabadság.
De ezért tenni kell.
Mi, a közösségi hálón tudjuk az éterben hangunkat hallatni, más helyünk nem maradt.
Ezért is biztatunk mindenkit, hogy ha fontosnak tartja az Oltalom Karitatív egyesület, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség munkáját Iványi Gábor vezetésével, amit a szegényekért, elesettekért évtizedek óta végez, ám ellehetetlenített helyzetben van, a túlélésünk a tét, napról napra él élünk – hogy mondja el, a saját arcával és hangjával egy rövid, akár okostelefonnal készített videofelvételen és azt küldje el nekünk és mi a legnagyobb hálával és köszönettel közzétesszük összes csatornánkon, így tudunk nagyobb ismeretséget, támogatottságot szerezni.
Köszönet mindenkinek, aki már küldte, – mintegy százhatvan tagja van már ennek az éteri gyülekezetnek – köszönet annak is, aki most küldi és azoknak is akik tervezik, biztatjuk őket hogy ne féljenek!
Végezetül: minden támogatásukat, legyen az adomány, kiállás, tett hálásan köszönünk!
Elérhetőségeink, adatok:
Honlapjaink: www.metegyhaz.hu
www.oltalom.hu
www.szalmaszal.org
Facebookon:
https://www.facebook.com/metegyhaz/
https://www.facebook.com/oltalom.karitativegyesulet/
https://www.facebook.com/Ivanyigaborhivatalos/
Youtubeon:
https://www.youtube.com/@metegyhaz5890/videos
Tiktokon:
https://www.tiktok.com/@ivanyigaborhivatalos?is_from_webapp=1&sender_device=pc
Instagramon:
https://www.instagram.com/ivanyigaborhivatalos/?__pwa=1
Támogatásukat köszönettel fogadjuk a Szalmaszál Alapítvány számlájára.
Ez az a “fórum”, melyen keresztül most biztonsággal tudják támogatni a munkánkat a Repontokon (mellékelten látható az ehhez szükséges QR kód) – vagy utalással a
Szalmaszál Alapítvány számlaszámára:
10400140-00033688-00000006 (K&H)
Külföldről utaláshoz:
IBAN: HU52 1040 0140 0003 3688 0000 0006
SWIFT/BIC: OKHBHUHB
Nagyon szépen köszönjük!
szalmaszálahajléktalanokért #szalmaszál #szalmaszálalapítvány oltalomkaritatívegyesület #magyarországievangéliumitestvérközösség #iványigáborhivatalos #iványigábor #foryou #fyp #foryoupage #explorepage #viral #likes #followback #tiktok #wesleyjásnoslelkészképzőfőiskola #bagditímea #takács istván
