
MEGVETTÜK AZ ÚJ KONYHAI SZELLŐZTETŐT! KÖSZÖNJÜK A TÁMOGATÁST!
2025-07-28IVÁNYI GÁBOR ÜZENETE
Egyértelműen és teljes szívből Karácsony Gergely főpolgármester mellett állok most (is), amikor az ügyészség – nyilván az alkotmánysértő, alattomos, megbélyegző rabosítás szándékával – maga elé idézte őt.
A „hivatalos indok” közismerten a büszkeség és szolidaritás napjának – a főváros elvitathatatlan jogából fakadó – szabad megrendezése. Akik ezt a gyalázatos politikai komédiát most elrendelték, valaha pontosan tudták, hogy az önkény elfogadhatatlan, s azzal szemben a leghatározottabban fel kell lépnie minden tisztességes polgárnak akkor is, ha a kontrollt vesztett hatalom erőszakos tetteihez úgynevezett törvényeket fabrikál. Vajon ezek a hajdani demokraták képesek-e még szégyellni magukat?
