Intézményünkben évek óta heti több alkalommal tartunk istentiszteleteket, áhítatokat hajléktalanjaink részére. Alkalmaink folyamatosan bővülnek, bevezettük például a “Néma Ima” nyitott imakört. Ennek helyszíne a kórházi foglalkoztató, ahol gyertyát gyújtva, imádságban gondolunk minden hajléktalan sorsban élőre.
Hangsúlyt fektetünk arra is, hogy egyházi ünnepeinket közel vigyük hajléktalan testvéreinkhez. Törekszünk arra, hogy az ünnepek valóságos résztvevői legyenek azok, akik közül sokan abból is kirekesztettnek élik meg magukat. Különösen figyelünk arra, hogy őket  a programokba bevonva (nem utolsósorban az Oltalom Kultúrkör segítségével) csoportos verseléssel, felolvasásokkal, énekléssel közösen tegyük gazdaggá az ünnepi együttléteket. 

 

Heti rendszerességgel folytatott „Reggelis áhítatunk” látogatottsága az extra-kritikus időszakokban is magas. Ezeken az alkalmakon vendégeink a közösen elfogyasztott reggelit követően Bibliából kimásolt, kinyomtatott idézetekkel találkoznak, és azokat szabadon kommentálhatják. A cél az, hogy az idézetek fényében vagy mellettük, saját belső problémáikat szabadon kibeszélhessék. Eltérő életútjukból adódóan, illetve az azt értékelő megszólalásaikat követően, gyakran viták alakulnak ki, amelyek segíthetik őket egy-egy konfliktusos helyzet feloldásában. Alkalmainkon szociális munkások is részt vesznek. E hajléktalanokkal való speciális együttlét ugyanis nemcsak a hajléktalan sors megismerésében jelent nagy segítséget, de gondozottainkat a gondozók felé való közeledésre is nyitottabbá teszi.

 

A hajléktalanok között végzett lelkigondozói munkánkat gyakoroljuk a kórház területén is, valamint tervezzük az utcai szociális munka keretei között az intézményi falakon kívül rekedtek számára is elérhetővé tenni.

Az istentiszteletek, áhítatok legújabb rendje:

Csütörtök: 
09.00-11.00 – „Reggelis áhítat” (Nappali Melegedő)
17.00-17.40 – Esti áhítat (Oltalom Kórház, 2. kórterem)
18.30-19.15 – Esti áhítat (Nappali Melegedő)
Vasárnap: 
15.30-16.30 – Istentisztelet (Nappali Melegedő)
17.00-18.00 – Istentisztelet (Oltalom Kórház, 2. kórterem)
18.00-18.30 – Néma Ima (Oltalom Kórház, pincei foglalkoztató)

Lelkigondozói fogadóórák legújabb rendje:

Hétfő: 13.00-17.00
Kedd: csak előre megbeszélt időpontban
Szerda: 09.00-11.00; 14.00-17.00
Csütörtök: 15.00-17.00
Péntek: 09.00-11.00; 14.00-17.00