Szolidaritási és tiltakozási esemény Iványi Gábor és a MET egyház mellett
2021-09-04Óriási 1 százalékos felajánlások szervezeteinknek
2021-09-15Szolidaritási esemény a Megbékélés Házában
Szeptember 5-án vasárnap 9 órakor (becsléseink szerint) mintegy 4-500 ember jött el a békásmegyeri Megbékélés Házába, hogy megjelenésével is kiálljon Iványi Gábor és az általa vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség mellett.
A civilek – hívők és nemhívők egyaránt – részt vettek a gyülekezet szokásos vasárnapi istentiszteletén, majd Dési János beszélgetett Iványi Gáborral és a támogató akció kezdeményezői közül Gábor Györggyel és Závada Pállal.
Az eseményen részt vett Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is, aki bejelentette: a Fővárosi Közgyűlés megszavazta Iványi Gábor díszpolgárságát.
Felszólalt még többek között Donáth Anna, Molnár Áron – noÁr és Bokros Lajos.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik jelenlétükkel, pénz- vagy élelmiszeradományukkal (lásd a mellékelt fotót) támogatták és támogatják munkánkat.
Az esemény első szervezői többek között Ascher Tamás, Bán Zsófia, Ifj. Bibó István, Bojár Gábor, Dalos György, Enyedi Ildikó, Erdős Virág, Fodor Tamás, Fullajtár Andrea, Gábor György, Kende Péter (Párizs), Kovács Patrícia, Molnár Áron – noÁr, Tóth Krisztina, Vásárhelyi Mária, Volosin Hédi, Závada Pál és sokan mások.